Angyali Útmutatás 2022

2022 a víz tigris éve, a Vénusz rezgése

A hatos szám (2+2+2) rengeteg izgalmas dolgot rejt magában. Új lehetőségek, anyagi megtestesülés, a teremtés lehetősége és oly sok minden érkezhet meg a 2022-es évben hozzád, hogy csak győzd kapkodni a fejed. Igen, ez az év is lehengerlő lesz, kicsit másképp, kicsit más köntösben, mint a 2021-es év tette. Ahogy a kártyák alapján kirajzolódott, nem lesz fenékig tejfel, sem piskóta, mégis sok varázslatos, már-már megmagyarázhatatlan csodákat rejteget ez az Új év.

A Vénusz rezgése szépen tompítja a 6-os szám erős anyagi oldalát és gyönyörűen építi bele a szeretet, család és az érzelmek összhangját az évbe, de….megjelenik a víz tigris, ami ugyan rettentően erős és harcos évet adhatna, ezzel támogatva a teremtés energiáit, viszont a víz jegyével megspékelve kevéssé egyszerű a történet, mert még inkább lágyítást, szétcsúszást eredményezhet azok számára, akik sem a vízjegyben, sem az erőben és dinamikában nem jártasok. Így az évben egy erős kettősség lesz érezhető.

A víz a legerősebb természeti erő, ami akár lassan, akár gyorsan is hathatós változást hozhat, de nem stabil, nem fogható, hiszen természetéből adódóan folyik és egy állandó változásra, újításra sarkall.

A döntések éve lesz, de itt már nem csak elhatározásokat leszel képes meghozni, vagy hosszú távú terveket szőni, mint a Bivaly évében, itt már a tettek és az eldöntendő lépések évébe érünk. Nehéz kezdettel indulunk. A bolygó állások és a Januárban a retrográd ívet leíró Vénusznak köszönhetően, az év rezgése ellentétes hatással tud csak megérkezni, így az indulás döcögős lesz. Időnként akár fájdalmas szembesülések is érkezhetnek a múltból.

Angyali Útmutatás 2022

Január

A hónap egy kissé a túlélésre hajaz. Nincs semmi baj, nincs semmi gond, éld túl ezt az időszakot, mert ez csak átmeneti. Talán a hónapra a mantrád lehetne ez: semmi sem tart örökké! Sok minden átlendíthet ezen a múltbéli érzelmi felismerésekkel tarkított hónapon, de leginkább az, hogy nem tántorodsz meg, és az ébredő Tigris energiát beengedve új erőre kapsz. A múlt érzelmei sok tanítást hozhatnak, így ha nem bonyolódsz túl mélyen bele az érzelmi káoszba, akkor egy új kezdetet is hozhat az érzelmek megélése és kitisztázása. A retrográd mozgások pont ezért nagyon fontosak az ember életében. Helyére billenthetnek, helyre tehetnek sok múltbéli tanítást, amit akkor nem sikerült megértened. Ha jól használod ki a januári energiákat sok mindentől megszabadulhatsz, ami akadályként telepedett az érzelmi életedre, és új alapokat építhetsz. Akár a fellélegzés hónapja is lehet, a feladat a tiéd! Te melyik utad választod?

Február

A hónap erős és stabil teremtő és gyógyító energiákat mozgat, aki jól használta ki a januári energiákat, azok számára egy dinamikus fejlődést, egy teremtés lehetőségét mutatja. Ami még inkább izgalmassá teszi a februárt, hogy a teremtés lehetősége mellé társul a gyógyítás kártya, így elég nagy a valószínűsége, hogy életed egyik legfájóbb pontján, a legégetőbb szegmensében kaphatsz segítséget.

Akár fizikai síkon lép be valaki az életedbe, akár a Segítőid aktív részvételével, de mindenképp megérkezik a segítség és feloldódhat egy gócpont, mely a fizikai teremtésed, a megvalósítás energiáit akadályoztad benned. Mint mindenben itt is 2 lehetőséged van, félelemmel telve hezitálsz, belecsúszol a gödörbe és ellep a múlt, vagy igyekszel feldolgozni azt, ami volt és bár félelmekkel megspékelve, de tovább lépsz az úton, hogy új életet építs. A döntés rajtad áll.

Március

Az év változásokat hozó energiáit nem mindenki tudja befogadni könnyen, még aki élvezi is az új lendületet, - amit ez az év tartogathat - annak is szüksége van a stabilitás megteremtésére így ez a hónap a döntés megerősítésre is szolgálhat, esetleg egy kis pihenőhónapnak is tekinthetjük. Mint az elemzés elején is írtam, dinamikusan változó év lesz, így érdemes ezeket a hónapokat kihasználni és stabilitást, nyugalmat teremteni magad körül. Ez a hónap akár új otthon teremtés, akár egy új anyagi lehetőséget is hozhat. Érdemes élned a lehetőséggel!

Angyali Útmutatás 2022

Április

A márciusi teremtő energia áprilisban még inkább felerősödik és intenzíven elkezd dolgozni, ebben a hónapban égető vágyat érezhetsz a változásra, változtatásra, és akár már tapasztalhatod lépéseid, teremtéseid gyümölcsét. A hónap kettősséget is hordoz, hiszen, aki eddig nem cselekedet, érezheti úgy, hogy lemaradt, kimaradt valamiből, és ebben az érzésben elveszhet. Pedig még van idő és van esély, lehetőség, hogy lépj és cselekedj, akár az újratervezés hónapja is lehet az április.

Május

A május egy kisebb megtorpanást mutathat az eddig felfelé ívelő teremtő időszak után, de nem feltétlen az, sokkal inkább egy újabb stabilizáló hónapnak ígérkezik. Mint a Tigris, mikor ugrásra készül és topog egyik mancsáról a másikra. Ezt az energiát hozzák el a Segítők Neked májusban. Hogy a víz energiáit se hagyjanak magadra, még mindig benned lehet a lemaradtál valamiről, mások mit értek el, én pedig itt toporgok érzés. Akár arra is vetemedhetsz, hogy másokhoz mérd magad, másokkal versenyre kelj. Égető lehet az érzés, és akár meg is akaszthat egy-egy folyamatban. De ha ügyesen a fókuszodban maradsz és magadra, a céljaidra koncentrálsz, akkor megállíthatatlan maradsz.

Június

Mivel az év dinamikája igen sok mindent mozgat, így júniusra kicsit elfogy a szufla, érzelmileg fáradtnak, akár kiégettnek is érezheted magad. Ha teheted és időd, lehetőségeid engedik használd ezt a hónapot a pihenésre, mielőtt a következő félév hajtásába fogsz. A teremtés lehetősége ebben a hónapban is megjelenik, most viszont a fókusz áthelyeződik az anyagi síkról az érzelmi, családi teremtés síkjára. Akár baba vállalás, akár családalapításban gondolkozol, ebben a hónapban ezen területeket segítik és az Angyalok és Démonok.

Angyali Útmutatás 2022

Július

Egy újabb vizes hónap, mely a érzelmek túlcsordulását is eredményezheti. Fontos, hogy ne vessz el az érzelmi részletekben, mert akkor belekerülhetsz a halogatás és hezitálás csapdájába. Bármilyen nehéznek is tűnik, ebben az érzelmekkel teli, kissé káoszos időszakban, igyekezz a célodon tartani a szemed.

Érdekes energiákat mozgat a július, lágyság és szelídség járja át, miközben a bensődben harc dúl, mégis a gondolataid nyugodtak és kedvesek maradnak, Általában ilyenkor szoktak megjelenni az erős érzelmi kitörések elfojtásának a jelei, fejfájás, ízületi fájdalmak.

Augusztus

Harmonizálódik a belső feszültség, elengedheted a harcot, persze nem hosszú időre, de az augusztus megnyugvást és belső nyugalmat hozhat számodra, kicsit olyan mintha egyik pillanatról a másikra elvágták volna a belső feszültséget és minden a helyére kerülhetne, könnyedén és lazán tudod intézni a dolgaid, gördülékenyen megy minden, mint a karikacsapás. Nincsenek felesleges belső harcok, nincs akadály minden mehet a maga útján. S bár a harmónia nem teljes egy békésebb hónapnak rajzolódik az augusztus.

Szeptember

Az idill után szeptember egy harcosabb,újból kettős működést tartogathat érzelmileg, hasonlóan a májushoz. Itt érkezhet egy olyan tanítás Segítőidtől, melyben a legnagyobb gátadat mutathatják meg. Ebből kifolyólag rengeteg benső feszültség halmozódhat fel benned, érezheted úgy mintha teljes igazságtalanságot élnél meg.

Neked soha semmi nem sikerül, veled mindig igazságtalanok, a kérdés vajon tényleg azok, vagy Te látod annak? Valóban ennyire rossz minden vagy számodra hatalmas a probléma? Érdemes szeptemberben egy mélyebb Önismeretet tartani, hogy biztosan és emelt fővel léphess át a gátjaidon.

Angyali Útmutatás 2022

Október

Amivel szeptemberben sikeresen megküzdöttél, azt októberben le is arathatod. A küzdelem helyébe nyugalom és béke költözhet. Ami eddig feszített mint egy húr, most köddé válhat és helyébe a teljesség érzése érkezhet. Októberben azt érezheted, hogy teljessé válsz, hogy a kérdések melyek eddig emésztettek most már válaszokká formálódtak és nincs több kétely, nincs több emésztő bűntudat. Ehhez látnod kell, hogy a környezeted nem biztos, hogy olyan rossz,a helyzetedből mindig van több lehetőség kilábalni. Ez a hónap még a gondolati síkon segít elrendezni a dolgokat és onnantól magas repülésnek mutatkozik az év hátralevő része.

November

A szeptember és az október hozadékaként a november már egy egyenes utat mutat, a víz itt mint vízözön jelenik meg, elsodorva magával minden kétséget. Valahogy olybá tűnik, mintha miden lehetségessé válna, az ajtó kinyílnak, a lehetőségek záporozhatnak, ha a szándékod tiszta és a szíved is a helyén. Egy fontos figyelmeztetést engedjetek meg nekem.

Teremteni mindig csak Önmagadnak vagy képes és nem másnak, jelen helyzetben ez a legfontosabb: Önmagadért, Önmagadnak! Persze ez nem zárja ki, hogy környezeted is támogasd. Ha ezt szem előtt tartod, akkor nyílt kapuk várnak. Ha hiba csúszik a gépezetbe, akkor jöhetnek akadályok és nehézségek.

December

Bár a december még nagyon messzinek tűnik, mégis jelen állás szerint az égiek egy ajándékkal készülnek számodra. Fontos, hogy figyeld a lehetőségeket, a jeleket. Ha az évet gyümölcsözően zártad, mint anyagilag, mint érzelmileg, akkor milyen ajándék várhat még? Talán pont ez a lényege. Megmutatják Neked mit értél el, szembesítenek a változásoddal, hogy mennyi mindent levetkőzhettél egy év leforgása alatt és talán abban is segítenek, hogy a puzzle darabkák a helyükre kerüljenek. Legyen bármi is az ajándékod fogadd el tiszta szívvel és nyitott gondolatokkal.

---

Összegezve az év egy érzelmileg küzdelmes év lesz, főleg a földjegyűeknek tartogathat nehezebb megéléseket, mint ahogyan a hónapoknál is láthatjátok. Az érzelmek és a gondolatok együttes teremtésével egy újabb szint emelkedés érhető el.

Mint már évek óta tapasztaljuk nehézségek és küzdelmes évek állnak mögöttünk, de ahogy mi látjuk lassan beérik ennek az érának is a gyümölcse és az elejtett könnyek, a gyötrelmes és fáj felismeréseknek, a drasztikus blokkok leküzdésének mind-mind megérkezik a jutalma.

Boldog 2022-es évet kívánunk Nektek, Tomi és Ági